A Cica-homok bánya rekultivációját sokan automatikusan hulladéklerakásként írják le. A két tevékenység azonban nem ugyanaz. A döntő különbség a célban, a funkcióban és a végállapotban van.

• Nem attól lesz valami hulladéklerakás, hogy anyag kerül egy területre, hanem attól, hogy mi a célja az elhelyezésnek.

• A hulladéklerakás célja az elhelyezés. A rekultiváció célja a helyreállítás.

• A Cica-homok bánya rekultivációjának végállapota nem egy lerakó, hanem egy helyreállított táj.

A vita onnan indul, hogy kívülről minden ugyanolyannak látszik

A közbeszédben könnyen összemosódik több különböző dolog. Ha valaki azt látja, hogy teherautók érkeznek, anyag kerül a bányaudvarba, és a terep fokozatosan változik, kézenfekvő lehet azt mondani: ide csak „leraknak valamit”. Csakhogy a műszaki és jogi valóság nem így működik. Nem minden feltöltés lerakás, és nem minden korábban hulladékként keletkezett anyag marad örökre hulladék. A modern környezetgazdálkodás alapelve éppen az, hogy ami megfelelő kezelés, ellenőrzés és minősítés után hasznosítható, azt nem kell automatikusan végleges lerakóba vinni. Ez nem nyelvi trükk, hanem a fenntartható hulladékgazdálkodás gyakorlata.

Lerakásnál az elhelyezés a cél, rekultivációnál a helyreállítás

A klasszikus hulladéklerakó funkciója a végleges elhelyezés. A rendszer úgy van kialakítva, hogy a hulladék ott maradjon, mert maga az elhelyezés a cél. A rekultiváció ezzel szemben helyreállítási folyamat. Egy sérült, korábban ipari tevékenységgel átalakított területet rendez, stabilizál és visszailleszt a tájba. Ilyenkor az anyag nem önmagáért kerül a helyszínre, hanem azért, mert műszaki funkciót tölt be: szintet emel, terepet rendez, természetes töltőanyagot vált ki, és lehetővé teszi a biztonságos végállapotot. A Cica-homok bánya rekultivációja is ilyen helyreállítási folyamat.

A jelenlegi állapot nem természetes végállapot

A Cica-homok bánya mai formája nem érintetlen természeti állapot, hanem egy korábbi külfejtés nyoma. A nyitott bányatér, a mesterséges rézsűk és a megváltozott felszínforma mind azt jelzik, hogy a terület nincs rendezett végállapotban. Évtizedeken át csapadékvíz-gyűjtőként működött, vagyis nem egyszerűen „ott maradt”, hanem a környék vízháztartását is befolyásolta. A rekultiváció célja ezért nem egy működő természetes rendszer felszámolása, hanem egy ipari tájseb helyreállítása.

Miért kell egyáltalán feltölteni a bányát?

A bányászat befejezése nem jelenti azt, hogy a terület rendben van. Egy felhagyott bányagödörhöz hosszú távú kockázatok tartoznak: instabil rézsűk, omlásveszély, pangó vagy romló vízminőségű víztestek, megváltozott vízháztartás és rendezetlen tájhasználat. A be nem avatkozás nem semleges döntés lenne, hanem annak elfogadása, hogy a probléma változatlanul tovább él. A rekultiváció ezzel szemben felelős lezárás: kezeli azt, amit a korábbi bányaművelés hátrahagyott.

Mi az a rekultivációs fedőanyag?

A viták egyik kedvenc eleme a „fedőanyag” szó támadása, mintha önmagában gyanús volna. Valójában ez egy pontos műszaki fogalom. A rekultivációhoz felhasznált fedőanyag nem ismeretlen eredetű, nem véletlenszerűen összehordott anyag, hanem feldolgozáson, homogenizáláson, minősítésen és ellenőrzésen átesett anyag, amely meghatározott rekultivációs célra alkalmazható. A közbeszéd hajlamos minden „hulladék” szót hallva egyetlen kategóriára gondolni, de nagyon nem mindegy, hogy valami kezeletlen, vegyes, funkció nélküli lerakandó anyag, vagy ellenőrzött, minősített, célhoz kötött termék.

Hol csúszik félre a kritika logikája?

A „ha anyag érkezik, akkor az lerakás” típusú érvelés egyszerűen nem áll meg. Ugyanezzel az erővel lerakásnak kellene nevezni számos más műszaki beavatkozást is: zajvédő töltések, útalapok, műszaki rézsűk vagy más rekultivációs feltöltések építését. Pedig ezeknél mindenki érti, hogy az anyag funkciót tölt be. A Cica-homok bánya rekultivációjánál is ezt kell nézni: mi a funkció, mi a cél, milyen végállapot felé tart a terület. Nem az a döntő, melyik címke hangzik hangosabban a vitában.

A projekt valós célja

A Cica-homok bánya rekultivációja egy rendezett, stabil, tájba illeszkedő végállapot kialakításáról szól. Ennek része a műszaki rekultiváció, a terület stabilizálása, a vízháztartási problémák kezelése, valamint egy olyan későbbi állapot előkészítése, amely természetközeli és erdősülő irányba viheti a területet. Egy klasszikus lerakó végállapota maga a lerakó. A Cica-homok bánya rekultivációjának végállapota ezzel szemben nem egy új depónia, hanem egy helyreállított táj.