Az egyik leggyakoribb félelem, hogy a rekultiváció veszélyezteti a karsztvizet. De mit mutatnak valójában a földtani rétegek és a hidrogeológiai vizsgálatok?

• A karsztvíz nem attól van biztonságban, hogy semmit nem csinálunk, hanem attól, hogy a földtani viszonyokat pontosan ismerjük.

• A bányatér és a karsztvíztároló között több egymás feletti vízzáró réteg található.

• Ahhoz, hogy a víz a karszt felé jusson, felfelé kellene folynia – ami egyszerűen nem így működik, ezért lehetetlen. 

Miért ez a legfontosabb kérdés?

A Cica-homok bánya rekultivációjával kapcsolatban a legkomolyabb aggodalom az, hogy a feltöltésből származó anyagok elszennyezhetik a karsztvizet, és ezen keresztül szélesebb vízrendszereket is veszélyeztethetnek. Ez érthető félelem, mert az ivóvíz kérdésénél kevés érzékenyebb téma van. Éppen ezért különösen fontos, hogy ne sejtésekből, hanem földtani tényekből induljunk ki.

A döntő kérdés nem az, hogy „mélyben van-e karszt”, hanem az, hogy mi van fölötte

A Dunántúl nagy részén a mélyben valóban jelen van a karsztos kőzettest. Ebből azonban nem következik automatikusan, hogy minden felszíni tevékenység a karsztvizet veszélyezteti. A döntő kérdés mindig az, hogy a felszín és a karsztos kőzet között milyen rétegek helyezkednek el, ezek mennyire vízzárók, milyen vastagságúak, és milyen irányú vízmozgást tesznek lehetővé. A Cica-homok bánya területén a feltárások és a rendelkezésre álló földtani adatok alapján vastag vízzáró rétegsor választja el a bányateret a sérülékeny karsztos kőzettől.

Mit mutat a földtani rétegsor?

A terület alatt több, egymás fölött fekvő vízzáró réteg található. Ezek nem egyetlen vékony „papírlapként” választják el a bányagödröt a mélyebb rendszerből, hanem összetett, több tízméteres vízzáró összletet alkotnak. A rendelkezésre álló adatok szerint a sérülékeny karsztos kőzet a bányagödör aljától jóval mélyebben kezdődik, és a köztes rétegek döntően agyagos, márgás, rossz vízvezető képződmények. Ez a helyzet alapvetően más, mint amikor valaki nyílt, fedetlen karsztos felszínen végezne bármilyen kockázatos tevékenységet.

Miért hibás a „minden mindennel összeköttetésben van” típusú érv?

A kritikák egy része abból indul ki, hogy ha valahol a környéken karsztos kőzet fordul elő, akkor a bányagödörből bármi közvetlenül a karsztba juthat. Ez túl egyszerű, és éppen a legfontosabb elemet hagyja figyelmen kívül: a vízzáró köztes rétegeket. A földtani közeg nem üres csőrendszer. Attól, hogy két eltérő képződmény ugyanazon térségben fordul elő, még nem alakul ki közöttük szabad, gyors és közvetlen vízmozgás. A kérdés mindig az, hogy a közöttük lévő rétegek mit engednek meg. A Cica-homok bánya térségében ezek a rétegek éppen a függőleges átjárhatóságot korlátozzák.

A víz iránya is számít – és itt ez különösen fontos

A víz nem tetszőleges irányokban mozog. A rétegek dőlése, szerkezete és vízvezető képessége meghatározza, merre tud egyáltalán elindulni. A területre vonatkozó földtani értelmezés szerint a vízmozgás nem a nyílt karszt felé mutat. A kritikai érvelések egy része olyan modellt feltételez, amelyben a víz a köztes vízzáró rétegeken át lejut, majd ugyanabban a rendszerben visszafelé is mozog. Ez nem egyszerűen vitatható állítás, hanem fizikailag is nehezen értelmezhető. A vízmozgásnak itt is a földtani és hidraulikai realitások szabnak határt.

Mi a helyzet a Szőci Formációval és a függőkarsztos érveléssel?

A támadások egyik visszatérő eleme, hogy a bányatér alatt vagy közvetlen környezetében olyan vízvezető mészkőtesteket feltételeznek, amelyek a karszt felé gyors kapcsolatot biztosíthatnak. Csakhogy a tényleges bányaterületen mélyített fúrások és a látható feltárások alapján a vitákban emlegetett képződmények nem igazolhatók úgy, ahogy azt a kritikai narratíva sugallja. Röviden: nem lehet nem létező vagy ott nem bizonyított rétegekre teljes kockázati forgatókönyvet építeni.

És miért fontos a műszaki védelem, ha egyszer a földtan önmagában is kedvező?

Mert a felelős tervezés nem áll meg ott, hogy a természetes földtani védelem kedvező. A rekultiváció műszaki védelme ezt a biztonságot tovább növeli. A cél itt nem az, hogy egy veszélyes helyzetet „valahogy kezeljenek”, hanem az, hogy egy eleve kedvező földtani helyzetre további műszaki biztonsági szintek épüljenek rá. Ez a jó gyakorlat: a természetes és a műszaki védelem együtt ad valódi biztonságot.

A józan következtetés

A Cica-homok bánya rekultivációja kapcsán a karsztvíz-veszélyeztetés állítása akkor lenne megalapozott, ha a bányatér és a karszt között közvetlen, gyors és valós vízkapcsolat lenne igazolható. A rendelkezésre álló földtani adatok éppen ennek az ellenkezőjét mutatják: vastag vízzáró rétegsor, mélyebb helyzetű karsztos kőzet, kedvezőtlen átjárhatóság és olyan szerkezeti viszonyok, amelyek nem támasztják alá a riogatásokban megfogalmazott gyors szennyeződés-terjedési képet. A vízvédelemről érdemes komolyan beszélni – de csakis a tények talaján.